Arad, Erdély déli kapuja, a Maros alsó szakasza mentén terül el. A folyó jelentős szerepet játszott a város életében, hiszen a Maros vizén a legrégibb idõktõl kezdve tutajon szállították Erdély belsejéből a sót, fát, építőanyagokat. Arad volt a hadi- és kereskedelmi utak átkelőhelye és a középkori sóraktár is. Az oklevelek a XI. sz. elején Orod (Urod) néven említik, mint várispánságot és megyeszékhelyet. Első várát, 1132-ben említik először, itt végeztette ki 1131-ben II. Béla felesége a férje megvakításában bűnös 68 főurat. A vár a XII. században elveszítette jelentőségét, és megszűnt királyi várként létezni.
1554-ben, a város török kézre való kerülése után, új vár épül. Ezt a várat, a tizenöt éves háború alatt (1593-1606) Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadai szállták meg, de három év után újra a törökök kezébe került. . A törököktől 1691-ben sikerült visszafoglalni és új bástyákkal és sáncokkal megerősíteni.
Arad igazi fejlődése a XVIII. század közepétől kezdődik, ekkor jönnek létre a mezővárosokra jellemző céhek. 1783-ban új vár épül a Maros kanyarulatában.
Az 1848-as szabadságharc rányomta bélyegét Arad történelmére. A szabadságharc idején az aradi vár sokáig osztrák kézen volt, hónapokon át a császáriak a várból lőtték a várost, és csak 1849 júliusában foglalták el a magyar honvéd csapatok, Vécsey Károly tábornok vezetésével. A parancsnokságot később a sebesült Damjanich János vette át, aki a világosi fegyverletételt követően ismét átadta az osztrákoknak. A város életének szomorú fejezete, hogy a magyar szabadságharc bukása után, ide helyezte át főhadiszállását Haynau táborszernagy, aki innen irányította bosszúhadjáratát a forradalom vezetői ellen. Az ő parancsára, 1849. október 6-án, az aradi vár melletti vesztőhelyen végezték ki a magyar forradalom tizenhárom tábornokát. Az 1850-es években az aradi vár börtönében raboskodott a szabadságharc számos vezetője.
Mindezen eseményeknek ma az “aradi vértanúk emlékműve” állít emléket.
A mai Arad talán nem olyan sokszínű mint a vidék más nagyvárosa, de főterének pazar középületei, a nemrég újra felállított Szabadság-szobor, a Művészeti Múzeum , az 1702-ben épült szerb ortodox templom, az 1704-ben épült minorita templom, különleges élményt nyújt a látogatónak.
A XX. század elején még többségében magyar lakosságú város nemzetiségi összetétele már a 30-as években átbillen a románok javára, ma 172 827 fős lakosságának mindössze 11,94%-a magyar .
Arad Szállások, Programok, Látnivalókbemutatjuk Arad városát. Válogatott szállások, programok és látnivalók kínálata Aradon , aradi Turisztikai infók és szálláshelyekA Maros menti városról szinte mindenkinek az 1848-49-es szabadságharcban itt kivégzett 13 aradi vértanú jut eszébe.
Fissítve: 2012. november 09.
Forrás: www.primariaarad.ro
Arad szállások ajánlója, gyors szállásfoglalás Arad városba
Szállás 50 Ron/f?/éj-t?l
Részletek a szálláshely oldalán találhatók
Nem található a keresési feltételnek megfelel? szállás!
Program keres?Látnivalók AradonNem található a keresési feltételnek megfelel? látnivaló!
|
Visszahívás kérése
Szállás keres?Szállás Arad
Nem található szálláshely.
Nem található szálláshely.
Kiemelt látnivalók a környéken
Legfrissebb hírekr?l tájékoztatás
Kérem, a megadott e-mail címemre havi rendszerességgel küldjenek tájékoztatást legújabb akcióikról, programokról és turisztikai hírekr?l.
Szolgáltatások
Az Ön túraterve
Az oldalon barangolva látnivalót, programot és szálláshelyet adhat hozzá saját túratervéhez.
Tipp: Segítség, hogyan kezdje el |
|||||||||||||||||||||






















