Kanonok sor Nagyvárad Nagyvárad erdélyi műemlék
A 253 méter hosszú, tíz épületből álló barokk épületsor több mint száz éven át, 1753-1875 közt épült a püspöki palotát és a székesegyházat is tervező híres bécsi építész, Franz Anton Hillebrandt tervei alapján.
1751-ben Forgárch Pál püspök dekrétumában elrendelte, hogy az addig a Szent László téren székelő káptalan költözzön az új székesegyház mellé. A püspökök az átköltözés felgyorsítása érdekében az ezt követő évtizedekben több alkalommal is egy új kanonoki ház felépítéséhez kötötték a kanonoki kinevezéseket. Mindenik épület más korban épült, ami a homlokzatok változásain jól felismerhető. Az együttes leglátványosabb eleme, amely érdekes térhatást is eredményez, az épületek kiugró emelete alatt mind a tíz ház földszintjén végighúzódó boltozott, 56 pillérre támaszkodó árkádsoros folyosó. A nagyváradi Szent László székesegyház és a püspöki palota mellett a Kanonok-sor is szerves része Nagyvárad barokk negyedének.
Fissítve: 2012. február 01.
Kapcsolódó programok
Szent-László Napok
Nagyvárad, Hagyományőrző 1 km távolságra Érvényes: 2013-06-28 - 2013-06-30 Nagyvárad hagyományainak, kulturális értékeinek bemutatása céljából szervezi meg 2013-ban első ízben a Szent László Napokat a Szent László Egyesület.
|
Néptánc- és kórustalálkozó a Szent László Napokon
Nagyvárad, Hagyományőrző 1 km távolságra Érvényes: 2013-06-28 - 2013-06-30 A 2013. június 28–30. között zajló Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok utolsó napján, 16 órai kezdettel néptánc- és kórustalálkozó helyszíne lesz a Rhédey-kert.
|
Volt egyszer egy beatnemzedék… – Erdélyben is
Nagyvárad, Fesztivál 1 km távolságra Érvényes: 2013-06-29 - 2013-06-29 2013. június 29-én, 17 órai kezdettel a Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok szervezői egy hármas jubileumi ünnepségre hívják és várják
a színház- és zenekedvelő nagyváradiakat.
|
Nagyváradról elszármazottak találkozója a Szent László Napokon
Nagyvárad, Hagyományőrző 1 km távolságra Érvényes: 2013-06-28 - 2013-06-30 A 2013. június 28–30. között sorra kerülő Szent László Napok keretében, június 29-én, szombaton tartják a Nagyváradról elszármazottak találkozóját.
|
Partiumi Bloggerek Találkozója
Nagyvárad, Rendezvény 1 km távolságra Érvényes: 2013-06-29 - 2013-06-29 A nagyváradi Szent László Napok keretében kerül sor a Partiumi Bloggerek Találkozójára. A minden érdeklődő előtt nyitott asztali beszélgetésnek a Moszkva Garden ad majd otthont, 2013. június 29-én, du. 5 órától.
|
Szálláshelyek és akciók a Kanonok sor közelében, Nagyvárad városában
Ramada Hotel
Nagyvárad 4 csillagos hotel 3.8 km távolságra A Ramada szálloda elhelyezkedése nagyon kedvező: csupán 10 percnyi távolságra a repülőtértől, 20 percre a magyar határtól, 5 perc alatt el lehet érni a városközpontot, a helyi nevezetességeket. A Ramada Hotel...
Már 28 €/f?/éj-t?l
|
Class Hotel
Nagyvárad 3 csillagos hotel 2.5 km távolságra A CLASS szálloda kellemes, meleg légkörben köszönti vendégeit. A Class szállodában a korszerűség, elegancia és a kényelem egyaránt megtalálható. Meleg és kellemes hangulat, vendégszeretet jellemzi a Class Hotelt,...
Már 21 €/f?/éj-t?l
|
Transit Hotel
Nagyvárad 3 csillagos hotel 3.6 km távolságra 4 csillagos szállás és étkezés – 3 csillagos árakon. A TRANSIT szálloda kellemes légkört biztosít korszerű körülmények között Nagyvárad peremén, Félix fürdő és Május 1 fürdő közelében, 200 méterre a Selgros és...
Már 20 €/f?/éj-t?l
|
Hostel Lan
Nagyvárad 2 csillagos hotel 1.4 km távolságra A Lan Hotel ideális hely a pihenésre azoknak a turistáknak is akik csak átutazóban vannak Nagyváradon. A szálloda alkalmazottai mindent megtesznek azért, hogy minél kényelmesebbé tegyék a szállodában töltött napokat.
Már 13 €/f?/éj-t?l
|
Góbé Csárda
Nagyvárad panzió 2.1 km távolságra A nagyváradi Góbé Csárda egy székely-magyar panzió. A főbejárat, díszes székely kapu Tamási Áron a nagy mesélő idézetével “Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne„. A szállás egy...
Már 18 €/f?/éj-t?l
|
Posticum Vendégház
Nagyvárad panzió 2.2 km távolságra A Posticum jellegét tekintve kulturális, ifjúsági és pasztorációs központ. Az épület több funkciót lát el egyszerre: vendégház, étterem, diákszállás, konferenciaterem, kápolna, kultúrcentrum.
A központ vendégháza...
Már 20 €/f?/éj-t?l
|
További szálláshelyek a Kanonok sor, Nagyvárad közelében
Beverly Hills Panzió
Váradszentmárton 3 csillagos hotel 7.3 km távolságra
A Beverly Hills Panzió Félixfürdő Nagyvárad felöli bejáratánál, az Apollo -strand közelében ( 5 perc gyalogút), a Félixi-erdő mellett található. Az összesen 24 férőhelyes panzió 6 tágas szobával, egy lakosztállyal,...
|
Hotel Aqua Thermal Spa & Relax
Püspökfürdő 3 csillagos hotel 8.3 km távolságra
A 3 csillagos Aqua Hotel Püspökfőrdőn ( Május 1), Nagyváradtól 4 km-re, Félixfürdőtől pedig mindössze 2 km-re található. Az 50 férőhelyes szálloda vendéglővel, wellness részleggel, konferenciateremmel rendelkezik.
Már 90 Ron/f?/éj-t?l
|
Casa Rad Panzió
Váradszentmárton panzió 7 km távolságra
A Váradszentmárton településen, Félix- és Püspökfürdőtől (Május 1) mindössze 1 kilométerre fekvő "Casa Rad" panzió egy elegáns és egyedi környezetben várja kedves vendégeit.
Már 55 Ron/f?/éj-t?l
|
Monaco Félixfürdő Komplexum
Félix-fürdő panzió 7.8 km távolságra
A Félix fürdői Monaco vendéglátóipari együttes egész évben nagyszerű feltételeket biztosít a pihenni, feltöltődni vágyóknak, hiszen alig 200 méterre található Félix fürdő termálvizes medencéitől.
Már 13 €/f?/éj-t?l
|
Vila Carlos
Váradszentmárton panzió 7.4 km távolságra
A 2008-ban nyílt panzió Félixfürdő és Szentmárton határában található, ideális helyen, mivel úgy Félixfürdő, mint Püspökfürdő strandjai is könnyen elérhetőek innen. A 3 csillagos panzió 18 szobával rendelkezik.
Már 12 €/f?/éj-t?l
|

























