Nagyvárad Programok, Programajánló - program Nagyváradon

Nagyvárad Programok: Tekintse meg Nagyvárad programjait, oldalunkon könnyen összeállíthatja túráját nagyváradi Programok, rendezvények közül.

A “Körös menti Párizs”, ahogy Juhász Gyula nevezte a várost, a Partium legnagyobb és legfontosabb települése. Nagyvárad városról >>


Járja be a környéket! Szervezze meg az útját a túra-szervez?nk segítségével. Az Önnek szimpatikus helyszíneket vegye fel a túrába és máris minden információt magával vihet. Jó böngészést kívánunk!


Keressen programokat a saját feltételei alapján Nagyváradon

Program keres?

Hely

program típusok: 







































Érvényesség:
-


Nagyvárad város (Körösök vidéke tájegységben) programok és rendezvények fontossági sorrendben

Szent-László Napok

Szent-László Napok: Hagyományőrző  program  Nagyvárad városban
2013-06-28 - 2013-06-30
Hagyományőrző programfelvétel túrába

2.2 km Nagyvárad központjától
Nagyvárad hagyományainak, kulturális értékeinek bemutatása céljából szervezi meg 2013-ban első ízben a Szent László Napokat a Szent László Egyesület.

Néptánc- és kórustalálkozó a Szent László Napokon

Néptánc- és kórustalálkozó a Szent László Napokon: Hagyományőrző  program  Nagyvárad városban
2013-06-28 - 2013-06-30
Hagyományőrző programfelvétel túrába

2.2 km Nagyvárad központjától
A 2013. június 28–30. között zajló Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok utolsó napján, 16 órai kezdettel néptánc- és kórustalálkozó helyszíne lesz a Rhédey-kert.

Volt egyszer egy beatnemzedék… – Erdélyben is

Volt egyszer egy beatnemzedék… – Erdélyben is: Fesztivál program  Nagyvárad városban
2013-06-29 - 2013-06-29
Fesztivál programfelvétel túrába

2.2 km Nagyvárad központjától
2013. június 29-én, 17 órai kezdettel a Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok szervezői egy hármas jubileumi ünnepségre hívják és várják a színház- és zenekedvelő nagyváradiakat.

Dr. Kemény Dénes Nagyváradon

Dr. Kemény Dénes Nagyváradon: Előadás program  Nagyvárad városban
2013-06-30 - 2013-06-30
Előadás programfelvétel túrába

2.2 km Nagyvárad központjától
A Szent László Napok keretében a Partiumi Keresztény Egyetem Janus Pannonius Szakkollégiuma egy kivételes találkozóra invitálja a nagyváradiakat. A Nemzet élő legendái elnevezésű programsorozatuk első meghívottja a...

Nagyváradról elszármazottak találkozója a Szent László Napokon

Nagyváradról elszármazottak találkozója a Szent László Napokon: Hagyományőrző  program  Nagyvárad városban
2013-06-28 - 2013-06-30
Hagyományőrző programfelvétel túrába

2.2 km Nagyvárad központjától
A 2013. június 28–30. között sorra kerülő Szent László Napok keretében, június 29-én, szombaton tartják a Nagyváradról elszármazottak találkozóját.

Partiumi Bloggerek Találkozója

Partiumi Bloggerek Találkozója: Rendezvény program  Nagyvárad városban
2013-06-29 - 2013-06-29
Rendezvény programfelvétel túrába

2.2 km Nagyvárad központjától
A nagyváradi Szent László Napok keretében kerül sor a Partiumi Bloggerek Találkozójára. A minden érdeklődő előtt nyitott asztali beszélgetésnek a Moszkva Garden ad majd otthont, 2013. június 29-én, du. 5 órától.

Nagyvárad város (Körösök vidéke tájegységben) hírek fontossági sorrendben

Erdély nyugati ablakában – a Szent László Napokon is megtekinthető lesz a nagysikerű dokumentumfilm

Erdély nyugati ablakában – a Szent László Napokon is megtekinthető lesz a nagysikerű dokumentumfilm: Hírek Nagyvárad
2013-06-29 - 2013-06-29
Hírek program
2.2 km Nagyvárad központjától
Nagyváradon, illetve Bihar megyében sokan láthatták már a Varadinum Film Egyesület által tavaly bemutatott, Erdély nyugati ablakában című megyejáró dokumentumfilmet. A Szent László Napok keretében azon Váradról...

program archivum Nagyvárad:

Nagyvárad környéki Programok:

 
Foglalási információ:
UtazzonErdelybe.hu szállásfoglalás információ


Mobil: +36-20-25-83541
Fax: +36-1-3296886
e-mail: info@utazzerdelybe.hu
Vagy kérje tanácsadóink segítségét On-line.
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Üzenet: 
Nagyvárad kiemelt szállás ajánlatok

Góbé Csárda

Góbé Csárda

Nagyvárad panzió

0.8 km

18 €/f?/éj-t?l

Hostel Lan

Hostel Lan

Nagyvárad 2 csillagos hotel

2.5 km

13 €/f?/éj-t?l

Posticum Vendégház

Posticum Vendégház

Nagyvárad panzió

1.2 km

20 €/f?/éj-t?l

Kiemelt látnivalók a környéken

Püspöki Székesegyház

Püspöki Székesegyház

Nagyvárad templom

2.2 km

Nagyváradi vár

Nagyváradi vár

Nagyvárad vár, várrom

0.8 km

Püspöki Palota

Püspöki Palota

Nagyvárad kastély

1.3 km

Szent Imre szobor

Szent Imre szobor

Hegyközszentimre köztéri szobor

18.9 km

Termálfürdő

Termálfürdő

Székelyhíd fürdő, strand

29 km

Termálfürdő

Termálfürdő

Hegyközszentmiklós fürdő, strand

27.7 km

Az Ön túraterve
Az oldalon barangolva látnivalót, programot és szálláshelyet adhat hozzá saját túratervéhez.
Tipp: Felvétel a túrába ikonnal b?vítheti túráját.
Segítség, hogyan kezdje el