Szent-László szobor Nagyvárad - Nagyvárad erdélyi köztéri szobrok

Szent-László szobor
  Köztéri szobor
Nagyvárad str.Canonicilor
Oldal nyomtatása Továbbküldés e-mailben Felvétel a túrába
Továbbküldés e-mailben
Címzett neve:
Címzett email címe:
Az Ön neve:
Az Ön email címe:
Üzenet:

Szent László király halálának 800.évfordulójára készült a püspöki palota udvarán álló Tóth istván által 1883-ban készített szobor.

A Szent László által alapított városnak az első Szent László szobrát még a híres középkori szobrásztestvérek, kolozsvári Márton és György készítették 1390-ben, ezt azonban Nagyvárad eleste után a törökök beolvasztották. A ma látható királyszobor felállítását Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök kezdeményezte.1883. szeptember 10-én avatták fel. Szent László alakja egy három méter magas talapzaton áll. A király fején korona, vállán palást látható.A szobor vasrácsos kerítésének négy sarkán egy-egy címertartó oroszlán áll. Eredetileg nem itt állt, hanem a Szent László téren,és csak 1923-ban került a mostani helyére. A városvezetés bontatta le, hogy helyébe I. Ferdinánd király lovas szobrát helyezzék. A római katolikus egyház a püspöki palota kertjében állíttatta fel, ahol ma is látható.

Ha nem jó a frissítés kattintson ide
Frissítve: 2012. február 01.
További elérhetőségek:
Nagyvárad, str.Canonicilor
Kapcsolódó programok
Szent-László Napok Szent-László Napok
Nagyvárad, Hagyományőrző
1 km távolságra
Érvényes: 2013-06-28 - 2013-06-30
Nagyvárad hagyományainak, kulturális értékeinek bemutatása céljából szervezi meg 2013-ban első ízben a Szent László Napokat a Szent László Egyesület.
Nagyváradról elszármazottak találkozója a Szent László Napokon Nagyváradról elszármazottak találkozója a Szent László Napokon
Nagyvárad, Hagyományőrző
1 km távolságra
Érvényes: 2013-06-28 - 2013-06-30
A 2013. június 28–30. között sorra kerülő Szent László Napok keretében, június 29-én, szombaton tartják a Nagyváradról elszármazottak találkozóját.

Szálláshelyek és akciók a Szent-László szobor közelében, Nagyvárad városában

Ramada Hotel Nagyvárad Ramada Hotel  4 csillagos hotel
Nagyvárad, 4 csillagos hotel
3.8 km távolságra
Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Ramada szálloda elhelyezkedése nagyon kedvező: csupán 10 percnyi távolságra a repülőtértől, 20 percre a magyar határtól, 5 perc alatt el lehet érni a városközpontot, a helyi nevezetességeket. A Ramada Hotel...
Már 26 €/fő/éj-től
Class Hotel Class Hotel  3 csillagos hotel
Nagyvárad, 3 csillagos hotel
2.5 km távolságra
Üzleti Városlátogató Sport és szabadidő turizmus
A CLASS szálloda kellemes, meleg légkörben köszönti vendégeit. A Class szállodában a korszerűség, elegancia és a kényelem egyaránt megtalálható. Meleg és kellemes hangulat, vendégszeretet jellemzi a Class Hotelt,...
Már 21 €/fő/éj-től
Transit Hotel*** Transit Hotel  3 csillagos hotel
Nagyvárad, 3 csillagos hotel
3.6 km távolságra
Üzleti Városlátogató
4 csillagos szállás és étkezés – 3 csillagos árakon. A TRANSIT szálloda kellemes légkört biztosít korszerű körülmények között Nagyvárad peremén, Félix fürdő és Május 1 fürdő közelében, 200 méterre a Selgros és...
Már 20 €/fő/éj-től
Hostel Lan Hostel Lan  2 csillagos hotel
Nagyvárad, 2 csillagos hotel
1.4 km távolságra
Üzleti Városlátogató
A Lan Hotel ideális hely a pihenésre azoknak a turistáknak is akik csak átutazóban vannak Nagyváradon. A szálloda alkalmazottai mindent megtesznek azért, hogy minél kényelmesebbé tegyék a szállodában töltött napokat.
Már 13 €/fő/éj-től
Góbé Csárda Góbé Csárda  panzió
Nagyvárad, panzió
2.1 km távolságra
Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
A nagyváradi Góbé Csárda egy székely-magyar panzió. A főbejárat, díszes székely kapu Tamási Áron a nagy mesélő idézetével “Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne„. A szállás egy...
Már 18 €/fő/éj-től
Posticum Vendégház Posticum Vendégház  panzió
Nagyvárad, panzió
2.2 km távolságra
Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Posticum jellegét tekintve kulturális, ifjúsági és pasztorációs központ. Az épület több funkciót lát el egyszerre: vendégház, étterem, diákszállás, konferenciaterem, kápolna, kultúrcentrum. A központ vendégháza...
Már 20 €/fő/éj-től

További szálláshelyek a Szent-László szobor, Nagyvárad közelében

Beverly Hills Panzió Beverly Hills Panzió  3 csillagos hotel
Váradszentmárton, 3 csillagos hotel
7.3 km távolságra
Wellness Üzleti Városlátogató Gyógyüdülés Sport és szabadidő turizmus
A Beverly Hills Panzió Félixfürdő Nagyvárad felöli bejáratánál, az Apollo -strand közelében ( 5 perc gyalogút), a Félixi-erdő mellett található. Az összesen 24 férőhelyes panzió 6 tágas szobával, egy lakosztállyal,...
Már 30 Ron/fő/éj-től
Hotel Aqua Thermal Spa & Relax Hotel Aqua Thermal Spa & Relax  3 csillagos hotel
Püspökfürdő, 3 csillagos hotel
8.3 km távolságra
Wellness Városlátogató Sport és szabadidő turizmus
A 3 csillagos Aqua Hotel Püspökfőrdőn ( Május 1), Nagyváradtól 4 km-re, Félixfürdőtől pedig mindössze 2 km-re található. Az 50 férőhelyes szálloda vendéglővel, wellness részleggel, konferenciateremmel rendelkezik.
Már 90 Ron/fő/éj-től
Casa Rad Panzió Casa Rad Panzió  panzió
Váradszentmárton, panzió
7 km távolságra
Üzleti Városlátogató Család- és gyerekbarát
A Váradszentmárton településen, Félix- és Püspökfürdőtől (Május 1) mindössze 1 kilométerre fekvő "Casa Rad" panzió egy elegáns és egyedi környezetben várja kedves vendégeit.
Már 55 Ron/fő/éj-től
Monaco Félixfürdő Komplexum Monaco Félixfürdő Komplexum  panzió
Félix-fürdő, panzió
7.8 km távolságra
Gyógyüdülés Falusi turizmus
A Félix fürdői Monaco vendéglátóipari együttes egész évben nagyszerű feltételeket biztosít a pihenni, feltöltődni vágyóknak, hiszen alig 200 méterre található Félix fürdő termálvizes medencéitől.
Már 13 €/fő/éj-től
Vila Carlos Vila Carlos  panzió
Váradszentmárton, panzió
7.4 km távolságra
Wellness Üzleti Városlátogató Gyógyüdülés
A 2008-ban nyílt panzió Félixfürdő és Szentmárton határában található, ideális helyen, mivel úgy Félixfürdő, mint Püspökfürdő strandjai is könnyen elérhetőek innen. A 3 csillagos panzió 18 szobával rendelkezik.
Már 12 €/fő/éj-től

Kiemelt program - Körösök vidéke, Nagyvárad

Szent-László Napok

Szent-László Napok

Érvényes: 2013-06-28 - 2013-06-30
Helyszín: , 1 km távolságra a látnivalótól (Szent-László szobor)
Program típusa: hagyományőrző

Nagyvárad hagyományainak, kulturális értékeinek bemutatása céljából szervezi meg 2013-ban első ízben a Szent László Napokat a Szent László Egyesület.

További részletek: Szent-László Napok >>
 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
*}
Kiemelt látnivalók Nagyvárad

Püspöki Székesegyház

Püspöki Székesegyház

Nagyvárad Templom

1.1 km távolságra

Nagyváradi vár

Nagyváradi vár

Nagyvárad Vár, várrom

1.8 km távolságra

Püspöki Palota

Püspöki Palota

Nagyvárad Kastély

0 km távolságra

Kiemelt látnivalók 30 km-en belül

Püspöki Székesegyház

Püspöki Székesegyház

Nagyvárad Templom

1.1 km távolságra

Nagyváradi vár

Nagyváradi vár

Nagyvárad Vár, várrom

1.8 km távolságra

Termálfürdő

Termálfürdő

Székelyhíd Fürdő, strand

28.5 km távolságra

Aktuális programok 30 km-en belül

Egzotikus állatkiállítás Nagyváradon

 Egzotikus állatkiállítás Nagyváradon

Nagyvárad Erdélyi Kiállítás, tárlat

1.1 km távolságra

2013-05-05 - 2013-06-09

Nagyváradról elszármazottak találkozója a Szent László Napokon

Nagyváradról elszármazottak találkozója a Szent László Napokon

Nagyvárad Hagyományőrző

1 km távolságra

2013-06-28 - 2013-06-30