Szent György Fogadó (Hanul Sfantu Gheorghe), Magyarigen Szent György Fogadó Magyarigen  panzió

Magyarigen, IGHIU, STR. PRINCIPALA utca 50 Térkép
Szálláshely +40-258-844226 ; +40-258-844221
magyarigeni

A Szent György Fogadó Magyarigenben, Gyulafehérvártól 12 km-re fekszik. A helység ősrégi szász és magyar kultúrának élő tanúja. A helység egyik régi kúriájában működik ma a fogadó, amelynek hírét az országhatáron túl is elvitték azok a vendégek, akik felejthetetlen napokat töltöttek ott.

A fogadó romániai származású, ma Olaszországban élő tulajdonosa végeláthatatlan felújítási munkálatok után érte el a ma is látható eredményt, hagyományos építőanyagok: a fa, a terméskő és a kovácsoltvas harmonikus egymásra találását. Komfortos lakószobák, konferenciaterem, csodálatos kert, rengeteg virág, nyitott terek, fürdőmedence, a régi borpincében elegáns és választékos 80 férőhelyes vendéglő, 3 terasz és nem utolsó sorban a remek konyha szolgálja a vendégek kényelmét.A fogadó tulajdonosa nem csak a felszerelésbe fektetett be, de a személyzet kiképzését is szívén viselte: a szakácsok tanfolyamokon vettek részt külföldön és a nyári időszakban a konyhát olaszországi főszakács irányítja. A fogadó vendégei főleg romániai és külföldi üzletemberek és mindazok, akik a város zajától és megszokottságától távol szeretnének eltölteni egy kellemes estét vagy egy hétvégét.Az idők folyamán a fogadó nemzetközi hírnévre tett szert különböző rendezvények, üzleti találkozók, ünnepi alkalmak, céges találkozók terén nyújtott szolgáltatásai által.
Bővebben
  • Tudjon meg többet az UtazzItthon.hu törzsvendég programról! »
Érkezés:
Tartózkodás:
Távozás:
Felnőttek:
Gyermekek:
Összesen:
  • 1 fő
Egyedi ajánlatkérés
Szent György Fogadó (Hanul Sfantu Gheorghe)
Lehetőség szerinti elhelyezés

Legjobb ajánlat

Köszönjük!

Kedves !

Köszönjük érdeklődését! Megkezdjük kérése feldolgozását. Hamarosan tájékoztatjuk Önt a lehetõségekrõl és küldjük ajánlatunkat.
Több esetben előfordul, hogy levelünk a promóciós mappába kerül, kérjük ellenőrizze ezt a mappát amennyiben ajánlatunk nem érkezik meg!
Érdeklõdése nem minõsül foglalásnak!

Iktatási azonosító:

Köszönettel és üdvözlettel:
Értékesítés

Köszönjük!

Kedves !

Köszönjük érdeklõdését! Megkezdjük kérése feldolgozását. Hamarosan tájékoztatjuk Önt a lehetõségekrõl és küldjük ajánlatunkat.
Több esetben előfordul, hogy levelünk a promóciós mappába kerül, kérjük ellenőrizze ezt a mappát amennyiben ajánlatunk nem érkezik meg!
Érdeklõdése nem minõsül foglalásnak!

Iktatási azonosító:

Köszönettel és üdvözlettel:
Értékesítés

Köszönjük!

Kedves !

Köszönjük foglalását! Megkezdjük kérése feldolgozását. Hamarosan tájékoztatjuk Önt.
Több esetben előfordul, hogy levelünk a promóciós mappába kerül, kérjük ellenőrizze ezt a mappát amennyiben ajánlatunk nem érkezik meg!
Iktatási azonosító:

Köszönettel és üdvözlettel:
Értékesítés

Melyik naptól a legolcsóbb az ár?
Szent György Fogadó Magyarigen szállásdíj-kalkulátor



a pirossal jelölt napokon a megadott tartózkodással nem érkezhet
Szobák tartalom megjelenítése

Magyarigen Szent György Fogadó - Szobák általános leírása

A fogadóban összesen 14 szoba várja a vendégeket, melyből 6 db. franciaágyas, 6 db. duplaágyas és 2 db. "King Room" . Kérésre gyerekágyakat is tudnak biztosítani.

Kétágyas szoba

2 személy részére ( +1 személy fér el, 1 pótágyon vagy 1 babaágyon ) A szálláshelyen 12 ilyen szoba található.
Minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik.

  • Ágyak - francia
  • Ágyak - különágyas
  • Ágyak - összetolt
  • Akadálymentesített is
  • Friss ágynemű
  • Fürdőköpeny
  • Hajszárító
  • Internet (WIFI)
  • Kábel csatornák
  • Légkondicionáló
  • Minibár
  • Papucs
  • Pótágy - teljesméretű ágy
  • Telefon
  • Televízió
  • Törülköző és friss ágynemű
  • WC - külön is
  • Zuhanykabin

Franciaágyas szoba 1 főnek

1 személy részére A szálláshelyen 6 ilyen szoba található.
Nem található szoba leírás.

  • Ágyak - francia
  • Akadálymentesített is
  • Friss ágynemű
  • Fürdőköpeny
  • Hajszárító
  • Internet (WIFI)
  • Kábel csatornák
  • Légkondicionáló
  • Minibár
  • Papucs
  • Pótágy - teljesméretű ágy
  • Telefon
  • Televízió
  • Törülköző és friss ágynemű
  • WC - külön is
  • Zuhanykabin

King Room

2 személy részére A szálláshelyen 2 ilyen szoba található.
A King szobák saját jakuzzival rendelkeznek.

  • Ágyak - francia
  • Akadálymentesített is
  • Friss ágynemű
  • Fürdőkád
  • Fürdőköpeny
  • Hajszárító
  • Internet (WIFI)
  • Kábel csatornák
  • Légkondicionáló
  • Minibár
  • Papucs
  • Telefon
  • Televízió
  • Törülköző és friss ágynemű
  • WC - külön is

Háromágyas szoba

3 személy részére
Nem található szoba leírás.
Szolgáltatások tartalom elrejtése

Szent György Fogadó (Hanul Sfantu Gheorghe) szolgáltatásai

  • Mosógép
  • Kerti pihenőhely
  • Fedett terasz
  • Napernyő
  • Taxirendelés
  • Felszerelt konyha
  • Őrzött parkoló
  • Parkoló az udvarban
  • Nyitott parkoló
  • Mosodai szolgáltatás
  • Saját kert
  • Fax, fénymásolás
  • Internet WI-FI a közös terekben
  • Internet WI-FI
  • Ébresztés

Baba- és gyermekbarát szolgáltatások

  • Játszósarok
  • Babaágy
  • Gyerekmenü

Sport és szabadidős tevékenységek

A fogadó hatalmas, cserépkancsókba ültetett virágokkal övezett, flekkensütésre alkalmas teraszt, szabadtéri jaccuzzival felszerelt fürdőmedencét  bocsát vendégei rendelkezésére és természetesen szakképzett, barátságos személyzetet, kifogástalan szolgáltatásokat.
  • Bográcsozási lehetőség
  • Asztalitenisz

Étterem leírása

A konyha sokféle különlegességgel szolgál és a tésztafélék: ravioli, lunette, tagliatelle, lasagnette, etc. házilag készülnek. Specialitásaik: a kőedényben készült tagliata, a bélszínfilé,  az erdei vargányával készült bélszín, a nyárson sült malac, a húsos és halas arpaccio, a különféle saláták és desszertek, és ezeken kívül az étlap hatalmas választási lehetőséget kínál.
  • Félpanzió
  • Teljes panzió
  • Szabadtéri főzési lehetőség
  • Helyi borkülönlegességek
  • Konyha - diétás
  • Borkóstoló szervezése
  • Étterem - terasszal
  • Reggeliző helyiség
  • All inclusive ellátás
  • Étterem
  • Helyi étel jellegzetességek
  • Étterem - légkondicionált
  • Sörkert
  • Konyha - nemzetközi
  • Szobaszervíz
  • Konyha - tájjellegű
  • Reggeli
  • Bár
  • Drinkbár
  • A' la carte étlap
Egyéb információk tartalom elrejtése

Idegenforgalmi adó

A szobaár vagy csomagár már tartalmazza.

Gyerekkedvezmény

  • 0 - 3 éves kor között 100 % kedvezmény
  • 3 - 10 éves kor között 50 % kedvezmény

Parkolási lehetőség

Ingyenes parkolási lehetőség az udvaron.

Szent György Fogadó (Hanul Sfantu Gheorghe) az alábbi fizetőeszközöket fogadja el


Bankkártyák: Visa Mastercard

Lemondási és fizetési feltételek - Magyarigen Hanul Sfantu Gheorghe

Szent György Fogadó (Hanul Sfantu Gheorghe) Fizetési feltétel
Pontos tájékoztatást a fizetési és lemondási kötelezettségekről az időszak / csomag kiválasztása után tudunk adni.
Látnivalók a környéken (30 km)
Református templom Magyarigen Templom 0.3 km távolságra
Batthyaneum könyvtár Gyulafehérvár Műemlék 7.9 km távolságra
Ortodox székesegyház Gyulafehérvár Templom 8 km távolságra
látnivalók Magyarigen és környékén »
Magyarigen és környékén aktuális programjai »
homokóra
Szíves türelmét kérjük!
Konferencia ajánlatkérés

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Utazzitthon.hu wellness ajánlatai Hajduszoboszlón Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Ügyfélszolgálat

Közösségi kapcsolat